Benkő: Nagy előrelépés a magyar honvédelmi és haderőfejlesztés
2020. július 27. 21:53
A honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: a páncélosok átmenetet biztosítanak a keleti technikáról a nyugatira.
2020. július 27. 21:53
p
0
0
32
Mentés
Benkő Tibor kifejtette: európai viszonylatban is jelentősnek tekinti a magyar haderőfejlesztést és annak ütemét. Nemcsak a modern technikai eszközök beszerzését, hanem a honvédelmi és haderőfejlesztési program egészét, benne a hazafias honvédelmi neveléssel, a tartalékos rendszerrel, az oktatással és a katonai életpályával – közölte.
A páncélosok átmenetet biztosítanak a keleti technikáról a nyugatira
A minisztert kérdezték a Leopard 2A4HU harckocsikról is, amelyek a múlt héten érkeztek meg a Magyar Honvédséghez. Benkő Tibor azt mondta, ezek a páncélosok átmenetet biztosítanak a keleti technikáról a nyugatira. Nagyon korszerű eszközök, de Magyarországnak a „hatalmas ugrást” a 2023-ban érkező A7-es típusú harckocsik jelentik majd – tette hozzá, megjegyezve: 2023-ban csak Németországnak, Dániának és Magyarországnak lesznek ilyen típusú páncélosaik.
Benkő Tibort kérdezték arról is, hogy a Népszava múlt heti cikke szerint 14 milliárd forintba kerül a Magyar Honvédség Airbus repülőinek karbantartása a következő években. A miniszter azt mondta: az említett összeg pontos, a következő öt évben a gépek karbantartását, üzemidő szerinti javítását foglalja magában.
Azzal kapcsolatban, hogy a Demokratikus Koalíció állítása szerint ezek a gépek nem honvédségi, hanem kormánygépek, Benkő Tibor kiemelte: a képviselők a Honvédelmi Minisztériumban megtekinthetik a repült órák nyilvántartását. Ezekből kiderül, hogy a repült idő mintegy 80 százalékát katonai jellegű feladatok adták. A kormánytagok szállítása a honvédségi gépekkel egyszerűbb, olcsóbb és biztonságosabb, és ez egy 2005-ben kötött, több minisztérium közötti megállapodás alapján történik – mondta.
A játékosok felvették az egyenruhát és hat héten keresztül megérezték a jellemformáló erőt és kicsit mindennapjaink hőseivé is váltak – mondta a műsort bemutató sajtótájékoztatón Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
Évet értékelt a honvédelmi miniszter, kiderült milyen ellenfél a Magyar Honvédség, de az is, hogy Magyar Péter milyen politikus. Spoiler: utóbbi amatőr, előbbi pusztító erejű.
A New York-i „hallgatási pénz”-üggyel akarták elérni, hogy Donald Trump elveszítse a választást, állítja a megválasztott elnök. A bíró sok kitartást kívánt Trumpnak második hivatali idejére.
Rétvári Bence után a Fidesz kommunikációs igazgatója is beleállt Magyar Péterbe.
p
1
1
8
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 32 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Leo3
2020. július 28. 12:27
Ez mind szép és jó és pártolom is a haderő fejlesztést, de baj esetén 12+44 db tankkal semmit nem tudunk kezdeni. Nagyon kevés. A románok 270-et akarnak beszerezni. Ahhoz, hogy valamire való haderőnk legyen. A szárazföldi haderőt újjá kell építeni vízfejet pedig uniós szintre lecsökkenteni. Ehhez minimum 200 db Leopard A2-típusu tank kellene, 100 db Pzh2000 önjáró löveg, és vagy 700-800 db Hiúz vagy Boxert tipusú páncélozott gyalogsági harcjármű.
Sok mindenen lehet spórolni, de a haderőn nem! Az az ország amelyik képtelen arra, hogy megvédje magát, nem ország és eltűnik a törtélem süllyesztőjében!
A történelem megtanított minket, hogy amit nem magunk védünk meg az elvész. És Svájc példája mutatja, hogy ha erős hadseregük van megússzák a megszállást kirablást. Az nem baj, sőt jó, ha szövetségi politikával erősítjük biztonságunkat, de ne feledjük soha, hogy bízz Istenben, de tartsd szárazon a puskaport Cromwell Olivér örök érvényű mondását.